Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Én sem megyek Izraelbe betlehemezni - mondta Ferenczy Ernő, aki gyakorlatilag betiltotta be a közös tökfaragást, a helyiek viszont flashmobbal válaszoltak – egy ponton még a rendőrség is megjelent.
Szerző(k): K. P.A párizsi Sotheby’s aukcióján Amedeo Modigliani és René Magritte művei is új csúcsárakat döntöttek – van köztük egy festmény, amelyért több mint tízmilliárd forintot fizettek.
Szerző(k): K. P.A téli időszámítás kezdetével megváltozik egy-egy járat időpontja a belföldi és nemzetközi vonatoknál, pár helyi és helyközi autóbusznál, valamint néhány fővárosi éjszakai buszjáratnál is.
Szerző(k): K. P.A Rádió 100 podcast legújabb részében Vágó Piros, Pordán Petra és Balázsy Panna mesélt arról, hogyan birkóznak meg a közösségi média korával, és miért hisznek még mindig a rádiózás erejében. Úgy vélik, a mesterséges intelligencia nem tudja azokat az érzelmeket kifejezni, amelyeket a műsorvezetők, sőt, az sem mindegy férgi vagy nő ül a mikrofon mögött.
Szerző(k): K. P.Nagy Feró kijelentései nem maradtak reakció nélkül. Díszpolgári címének visszavonása is szóba került, valamint több politikus is véleményt alkotott az elhangzottakról. Szerinte csak a város lesz szegényebb, nem ő.
Szerző(k): K. P.Kínos helyzetbe került a kínai BYD Ausztráliában: több mint 1600 új autót tároltak illegálisan egy vízi élménypark parkolójában, így akadályozták a létesítmény nyári újranyitását.
Szerző(k): K. P.Újabb korhatár lép életbe az egészségügyi szűréseknél: a 65 év felettiek kimaradnak a háziorvosok teljesítményértékeléséből, és ezzel együtt a hivatalos szűrőprogramokból is.
Szerző(k): K. P.Hiába nő a magyarok vásárlóereje, a térképen kirajzolódó különbségek egyre élesebbek. Miközben Budapest és környéke egyre gazdagabb, az ország keleti fele alig mozdul előre.
Szerző(k): K. P.Még egy utolsó nagytakarítás vár Budapestre: szombaton a Rákóczi hidat is lemossák, így véget ér az őszi hídmosási szezon.
Szerző(k): K. P.